Oldalak

2012. január 18., szerda

Amikor a piac a főszereplő



Émile Zola: Párizs gyomra

Azt hiszem, kiváló első bejegyzés alapja lesz ez a könyv, hiszen egyszerre irodalom és gasztronómia - a blognak pedig éppen ez volna a célja: beszámolni az irodalomban felbukkanó gasztronómiáról és a gasztronómia irodalmáról. A "szubjektív gasztrokönyvespolc" címke mindent összefoglal, úgyhogy nem is nagyon szeretném ennél jobban definiálni a témát.

Zola vitathatatlanul klasszikus, a Párizs gyomra című regénye pedig a piac, mint jelenség, egyik legillusztrisabb bemutatása. A szomorú a dologban, hogy hiába zarándokolnánk Párizs belvárosába megérezni az illatokat és elvegyülni a fülsiketítő zsivajban, miután képzeletben már megtettük a könyv olvasása közben. Persze elképzelni sem nehéz Zola részletes leírásai után, de a valóság mégiscsak más lenne. Ez azonban a 21. század emberének nem adatik meg, a Les Halles, avagy a 10 épületből álló csarnok ugyanis már lebontásra került Párizs szívében, mindössze egy épületet hagytak meg mutatóban. A döntés kényszerűségből történt, mivel a napi forgalom annyira megbénította a város közlekedését, hogy valamit tenni kellett. Így került az óriás piac egy külvárosi, még hatalmasabb területre, amely valószínűleg szintén külön életet él, de ezt majd egy másik regény, film vagy egyéb alkotás meséli el - talán már létezik is ilyen.