A spárga és a lélek halhatatlansága

(Achille Campanile írása)

Semmilyen kapcsolat nincs a spárga és a lélek halhatatlansága közt.

Az előbbi  a spárgafélék családjához tartozó zöldség, kiváló például megfőzve és olajjal, ecettel, sóval, borssal tálalva. Van, aki ecet helyett inkább citrommal szereti. A főtt spárga kitűnő vajjal és parmezánnal is. Mások buggyantott tojást helyeznek rá, és ez is nagyon jól illik hozzá.

Ezzel szemben a lélek halhatatlansága nagy kérdés, méghozzá olyan, amely már évszázadok óta nem hagyja nyugodni a filozófusok elméjét.

Továbbá a spárgát megeszik, ellenben a lélek halhatatlanságát nem. Ez utóbbi végeredményben az ideák világához tartozik. Természetesen, ha megvizsgáljuk, az ideához egy tény is tartozik. Ebből a szemszögből nézve elmondható, hogy a lélek halhatatlansága egyfajta minőség, a lélek sajátos tulajdonsága, tehát egy fogalom, amely azt a tényt jelöli, hogy a lelkek halhatatlanok. Még mindig egészen messze vagyunk a spárgától.

A másik különbség az, hogy jóval több művet írtak a lélek halhatatlanságáról, mint a spárgáról. Legalábbis úgy hiszem. Sőt: nem mindenki hisz a lélek halhatatlanságában, ellenben a spárgában és annak létezésében mindenki bizonyos, senki nem kételkedik. Mindazonáltal az igazság épp az ellenkezője: kételkedni a spárga létezésében lehet, nem pedig a lélek halhatatlanságában. A kettő közt hatalmas a különbözőség, meg sem kell hozzá neveznünk az eltérések végtelen listáját.

Nézzük most, milyen irányból kereshetünk kapcsolatot a spárga és a lélek halhatatlansága közt. Általában véve mindkettő kellemes dolognak tekinthető. És így is igaz: ha a lélek nem volna halhatatlan, semmi nem maradna belőlünk és ez nagyon kellemetlen lenne. Egészen másfajta a spárga kellemessége, amelyet ízlelésünk fogad örömmel.

Most veszem csak észre, hogy írás közben eljutottam egy előre nem sejtett analógiához a spárga és a lélek halhatatlansága közt: váratlanul mondtam tehát azt, hogy ha a lélek nem volna halhatatlan, semmi nem maradna belőlünk, és hogy ezzel szemben ha halhatatlan, nagyon is sok marad, megmarad saját magunk legjobb része. Sajnos a spárgából is sok marad meg, de ellentétben velünk, nem a legjobb vagy legnemesebb rész. Sőt, a legrosszabb, vagyis a szára. Mindazonáltal, tekintélyes mennyiség a maradék, és ez nem mindig történik meg más főtt zöldségekkel, mint például a spenóttal, amely teljes egészében ehető. Talán ez az egyetlen kapcsolódási pont a lélek halhatatlansága és a spárga között, és örülök, hogy megtalátam, még ha akaratlanul és merő véletlenségből is, mert ez pozitív tartalmat ad a felvetett kérdésnek, és kiváló eredményt nyújt, amely a legbizakodóbb várakozásokon is túlmutat. De ismétlem, ez egy kizárólag formális és külsődleges kapcsolat, amely magában foglalja a jókora különbséget a lélek valamint a spárga szára közt! És ez nem minden: ez az egészen formális analógia ráadásul nem kizárólagosan csak a spárgára érvényes, tekintve hogy az articsókát is hasonló helyzetben találjuk, ami a selejt százalékát illeti.

Végezetül és befejezve a vizsgálódást, amelyet a megfelelő eredmények hiánya fölöttébb gyötrelmessé tett, ki kell jelentenünk, hogy bármely oldalról vizsgáljuk is a kérdést nincs semmi közös a spárgában, és a lélek halhatatlanságában.

(A kép forrása ITT.)

Achille Campanile (1899-1977), olasz író, újságíró, drámaíró. Ismert volt szürreális humoráról és szójátékairól. 1974-ben megjelent kötete, "A spárga és a lélek halhatatlansága" számos rövid írást tartalmaz, melyek iróniával és olykor cinikusan ábrázolják a hétköznapi embereket és az élet dolgait. Magyar fordításban ezidáig nem jelent meg műve.