Az ismeretlen társszerző esete Horváth Ilonával

Horváth Ilona: Szakácskönyv

Minden családban kell, hogy legyen egy családi szakácskönyv, ez tulajdonképpen közhely. A legjobb, ha ez a kötet egy több évtizedes, ütött-kopott, lapjaira hullott darab, amelynek foltjairól több családi menü ételsorát be lehet azonosítani. Egy antikváriusnak filléreket sem ér, de egy családnak micsoda kincs ez! A megsárgult lapokon ott van több generáció krónikája. És hiába írja számtalan gasztroblogger és tévészakács a drága szakácskönyveik előszavában, hogy arra vágynak, hogy az ő könyvük is erre a sorsra jusson, mind tudjuk, hogy ez sosem lesz így. Már ott bukik a dolog, hogy a család szakácskönyvei törvényszerűen a-tól z-ig tartalmaznak nem csak ételrecepteket, hanem sokszor háztartási tanácsokat is. A receptek nincsenek túlbonyolítva, ezt veszi a kezébe először a kezdő háziasszony, és az idő- és ötlethiányban szenvedő rutinos anyuka is. Ezt lapozzák fel a gyerekek, amikor meglepetés reggelivel készülnek a szülőknek, és ezt szedi elő a nagymama is olykor – bár neki már valószínűleg a fejében van az egész, különben nem lenne olyan rongyos az a kötet. Ezzel szemben az új szakácskönyvek kiváló válogatott recepteket tartalmaznak, rengeteget lehet tanulni belőlük, de már csak az áruk miatt is hímes tojásként bánunk velük, és csak a konyhapult kitüntetett részén helyezzük el. A párunkért kiáltunk, ha lapozni kell, miközben nyakig ragacsosak vagyunk az éppen készülő sütemény tésztájától. Hiába tehát minden igyekezet: elsárgult lapok és foltos oldalak jó, ha száz év múlva jelentkeznek először.

Horváth Ilona Szakácskönyve egyike az ilyen családi alapműveknek – a mi családunkban legalábbis az övé volt az, amit rongyosra használt a nagymamám, aztán később anyukám is. Amikor felfedeztem, hogy megjelent új kiadásban, azonnal követeltem a magamét is, hogy aztán ezt vigyem magammal a Nápolyban töltött 4 hónapra. Mert ugyebár külföldön prezentálni kell a magyar konyhát, és még most is igen gyenge vagyok ezen a téren. Ha kérdésem van, Anyukámhoz fordulok először, de olykor-olykor jó szolgálatot tett már Horváth Ilona kötete.

Az utóbbi években igen felkapott lett ez a receptgyűjtemény, a Tóth Könyvkereskedés jóvoltából. Talán kicsit át is estek a ló túloldalára, mert a bőrkötéses díszkiadásnak – ami egy vagyonba kerül – nem sok értelmét látom. Külön oldalt is üzemeltetnek, ami csak erre a szakácskönyvre alapoz, számos válogatást kiadtak a receptekből, szép fotókkal illusztrálva, így szinte biztos, hogy a könyv a jövőben is állandó szereplője marad a házi szakácskönyv-tárnak.

Talán elavultnak tűnhet egy több, mint 60 éves recepttár – hiszen az alapanyagok és elkészítési módok nemigen tükrözik a folyamatban lévő gasztroforradalmat. De jelentkezzen, akinek a kiválóan elkészített tandoori csirke helyett nem esik jobban néha a krumplis tészta, finom magyar paprikával. Vagy egy paradicsomos káposzta sült hússal, ami az iskolai menzát és a gyerekkort juttatja eszünkbe. Lehet, hogy számos ponton bele lehet ma már kötni a receptekbe, de sosem tudnék rosszat mondani erről a könyvről: ha ebből származott Anya főztjeinek nagy része, az nem felülír mindent?

Horváth Ilona egyébként 1906-ban született Brassóban, a II. világháború után pedig Törökszentmiklóson élt. Könyve jelenlegi formájában 1955-ben jelent meg, és igazából senki nem tudja, hogy hány kiadást élt meg, ugyanis az újabb kiadásokban ezt már nem jelölték. Annyit tudunk azért, hogy 1984-ben már a 13. kiadásnál járt a kötet. Azt viszont csak kevesek előtt ismeretes, hogy a népszerű, háztartási tanácsokkal teli kötetnek valójában csak egy kis részét írta Horváth Ilona. Az alapot ő szolgáltatta, de F. Nagy Angéla – Örkény egykori felesége, hosszú éveken keresztül a Magyar Konyha újság szerkesztője, és számos szakácskönyv szerzője – teljesen új köntösbe öltöztette, és tulajdonképpen ez okozta a könyv sikerét is. A Magyar Konyha Magazin 2011. Novemberi számában jelent meg egy interjú vele, amelyben így nyilatkozik:

"Horváth Ilonának volt egy kicsi, régi sza­kácskönyve, és felkérték, hogy dolgozza át, modernizálja, bővítse ki négyszeresé­re. Mire ő azt mondta, hogy beteg, öreg, erre már nem vállalkozik. A baráti társa­ságból ismertem azt a szerkesztőt, aki aztán megkérdezte Ilonkát, belemegy-e abba, hogy valaki más dolgozza át a köny­vét. Ilonka beleegyezett. Egy tál friss po­gácsával fogadott minket, édes, idős néni volt, aláírta a szerződést, és két hét múl­va meghalt. Én még kaptam két példányt a könyvéből, és azt mondták, hogy azt csi­nálok vele, amit akarok. 1955-ben jelent meg az első kiadás: gyakorlatilag ez az első nagy könyvem. Több mint kétmillió példányban kelt el, ami elképesztő szám. A hétköznapi magyar konyhát csináltam meg benne."

Ez tehát a nagy titok.

Törökszentmiklóson még ma is büszkén ápolják Horváth Ilona emlékét: 2006-ban, születésének századik évfordulója alkalmából kiállítást rendeztek életéből, szakácskönyveiből és egyéb relikviákból, ezen kívül pedig egy főzőversenyt is szerveztek, amely bizonyára sikeres lehetett, mert 2007-ben és 2008-ban is megismételték. A Törökszentmiklósi Városvédő és –szépítő Egyesület honlapja nem számol be több vele kapcsolatos eseményről, de bizonyára nagy becsben tartják nem csak könyve miatt, hanem azért is, mert a helyi leánykollégium igazgatója is ő volt annak idején.

Sajnos abból a kevés internetes forrás, amire rábukkantam, nem derül ki, hogy milyen ember lehetett „Ilonka néni”, és mi célból írta könyvét. Vajon mit szeretett a legjobban elkészíteni? És milyen kudarcok érték a konyhában? Nem hiszem, hogy ezt megtudjuk, viszont cserébe számos történettel – konyhai sikerekkel és kudarcokkal szolgálhatunk cserébe. Nektek milyen történetetek van? És Nektek milyen a „horváthilonátok”?

A könyv internetes verziója ITT és ITT.

A könyv a Molyon ITT.

Mutasd meg a Horváthilonádat - képgyűjtemény ITT.