Oldalak

2014. október 7., kedd

Hogyan lesz az első csipet?


Megjelenés előtt álló szakácskönyvek után kutattam nem rég, sajnos nem sok sikerrel. A kiadók oldalán kevés információ található erre vonatkozóan, és az is lehet, hogy korai még keresgélni: inkább karácsony előttre tartogatják az újdonságokat. Találtam viszont valami mást: a Csipet Kiadót, amely nem rég alakult, és szakácskönyvekre szakosodott. Annyira frissek még, hogy ezidáig egy könyvük készült el: Limara szakácskönyve.


Kíváncsivá tett a dolog, és mivel a honlapon úgy írják, közvetlen emberek, akik gyorsan válaszolnak kérdés esetén, vettem a bátorságot, és kértem egy találkozót Kereki Noémitől, a kiadó vezetőjétől. Profi interjúra készültem, ami azzal kezdődött, hogy a diktafonom csődöt mondott. Nem estünk kétségbe, inkább beszélgettünk egy kellemeset, és eközben megtudtam sok mindent a kiadóról és Noémiről.

Az első kiadvány borítója
A történet onnan indul, hogy Noémi édesanyjának van már egy könyvkiadója. Három év közös munka után felvetődött egy tematikus kiadó megalapításának ötlete. A szakmabeli tapasztalat adott volt, a lelkesedés pedig onnan fakad, hogy Noémi is szeret főzni és gyorsan gyűlnek a témába vágó könyvek a polcán. Elkezdtek gondolkodni, keresgélni, ötletelni, felvették néhány emberrel a kapcsolatot, így derült ki, hogy bár Limara blogja rettentő népszerű, még nincs terv és nincs szerződés arra, hogy a receptek papír formában is megjelenjenek. A személyes találkozás hamar átcsapott baráti hangulatú beszélgetésekké, és valamivel több, mint fél év alatt megszületett a végeredmény: augusztus 20-án jelent meg a "Limara Péksége - Házi Pékek Alapkönyve" című kötet. Aki szokott kenyeret enni (mert nem haragszik a búzára), az pontosan tudja, hogy mennyire nehéz jó péket, pékséget találni. És a házi egyébként is mindig jobb. A könyv kipróbált recepteket ajánl lelkes háziasszonyoknak, mellőzve a furcsa és ritka alapanyagokat, helyette egy átlagos háztartásra épít. Az új kenyér ünnepe stílusos megjelenési dátum volt, és erre az alkalomra találták ki a "Házi Pékek Ünnepi Kenyere" receptet is. A leendő olvasókat játékra hívták: a Facebookra bárki feltölthetett képet arról, hogyan sikerült elkészíteni. A megjelenés óta folyamatosan szerveződnek a dedikálások vidéken és Budapesten egyaránt, esetenként tanfolyammal is egybekötve. A kiadó filozófiájához tartozik, hogy a könyv nem elérhető a nagy könyvesházakban. Helyette megtalálhatjuk kisebb, önálló könyvesboltokban, és az interneten. Ezzel már csak azért is szimpatizálok, mert a kis könyvesboltok egyre csak sorvadnak a nagy üzletláncok árnyékában.
Házi Pékek Ünnepi Kenyere

Több terv is van a jövőre nézve: karácsony előtt (december 6-án) megjelenik a következő Limara kötet. Bár a két könyv között eltelt idő rövid, mégsem túlzás: a második kötet nem receptgyűjtemény lesz, hanem technikai dolgokat tanít, inkább kézikönyv, mint szakácskönyv. Az egy hetes fotózás nem rég fejeződött be Makón: Limara egy héten keresztül dolgoztatta a sütőt fáradhatatlanul, Studer Veronika fotós pedig asszisztensével együtt mindent lefotózott. A csapat egészen biztosan nem maradt éhes, el is kellett fogyasztani a fotóalanyokat.
A Csipet csapata - készül az új Limara kötet

A jövő évről csak annyit árult el Noémi, hogy az édesség-vonal fog erősödni, érdemes lesz figyelni, min ügyködnek. Csak saját kiadású, magyar nyelvű könyvekkel szeretnének foglalkozni, hazai szerzőket felkarolni, nem pedig külföldi kiadványokat magyarítani. Visszafelé persze működhet a dolog: nyitottak arra, hogy a saját kötetek külföldön is megjelenhessenek.

Őszintén szólva a Csipet Kiadót körüllengi a lelkesedés és a kis dolgok bája. Beszélgetés közben realizáltam, hogy én már kicsit letértem a receptes könyvek útjáról és sokkal tágabban értelmezem a gasztronómiához kötődő kiadványokat, más típusú könyvekre vadászom. Mindemellett meleg szívvel ajánlom ezt a kiadót: öröm látni, hogy egy csapat csak az ételekre fókuszál, és hogy az alapvető motiváció a lelkesedés, nem pedig az üzlet. Ahogyan a honlapon is írják: nyitott és közvetlen emberek, akik szívesen beszélgetnek bárkivel, akinek mondanivalója akad számukra. Sok sikert kívánok Nekik, növekedjenek, akár a tészta a dagasztótálban. :)

2 megjegyzés:

  1. Nagy felütéssel kezdtek, remélem, sikerül megmaradniuk ilyen magas szinten. Igen profi kiszolgálást kaptam, gyorsat, udvariasat, készségeset. Maradjanak meg ilyennek! Nagyon sok sikert nekik.

    VálaszTörlés
  2. Én is remélem! :) Amíg van benne szív és lélek, addig nem lesz baj szerintem. :)

    VálaszTörlés