Új szó a szótárban: KATZENJAMMEROLÓGIA

CSERNA-SZABÓ ANDRÁS - DARIDA BENEDEK:

JAJJ A LEGYŐZÖTTEKNEK, 

AVAGY SÜSSÜNK-FŐZZÜNK MÁSNAPOSAN

  

Rengeteg jót lehet mondani erről a könyvről, nem is tudom, hogy honnan kezdjem. Mindenekelőtt a legfontosabb: ez a könyv maga a GASZTROIRODALOM. A két, oly gyakran összefonódó világ tökéletes ötvözete, ami azért tölt el végtelen örömmel, mert épp ez a két terület az, ami a legjobban érdekel. Mint a tárkony és a citrom, ami külön is nagyon jó, na de együtt! Élvezet volt olvasni az első betűtől az utolsóig. És érdemes lesz majd újraolvasni is, különösen most, hogy a Magvető Kiadó újra kiadta a szerzők által jelentősen kibővített a kötetet.

…dehát hol vannak már akkor a tojások?

Zela Inovecka: Vidám főzőiskola

Elképesztő mennyiségű szakácskönyv jelenik meg mostanában, a legkülönbözőbb témákban és minőségben. Nehéz lehet piaci rést találni a nagy dömpingben, és szinte már várható volt, hogy mikor csapnak le a kiadók a gyerekközönségre. A nagyobb könyvesboltokban kitüntetett helyen találjuk a Bereznay Tamás nevével fémjelzett, csodaszépen illusztrált Mesék a konyhából című kötetet, vagy a Nők Lapja Konyhából ismerős Ugrai-Nagy Tünde Manókonyha c. könyvét. Sőt, valamilyen ismeretlen okból Demcsák Zsuzsa is írt gyerekszakácskönyvet Konyha, tündérek címmel. Ha nem tévedek, mindhárom említett kötet nem sokkal karácsony előtt jelent meg… Ó igen, és ne feledjük, hogy Stahl Judit már évek óta gyerekeket dolgoztat főzős műsorában a konyhában, mert ugye amiben aranyos kis kezek ügyetlenkednek, az rossz nem lehet. Szerintem csak idő kérdése, és ő is könyvre váltja a recepteket. Ám valóban nem olyan új találmány ez: nekem is volt gyerekszakácskönyvem, méghozzá Disney: Donald kacsa szakácskönyve – amint megtalálom, erről is referálok, mert nagyon szerettem. Amiről viszont most szó lesz, még ennél is régebbi: a zsebkönyv méretű Vidám főzőiskola ugyanis 1965-ben jelent meg magyarul, és a legaranyosabb szakácskönyv, amivel eddig találkoztam.

Az ismeretlen társszerző esete Horváth Ilonával

Horváth Ilona: Szakácskönyv

Minden családban kell, hogy legyen egy családi szakácskönyv, ez tulajdonképpen közhely. A legjobb, ha ez a kötet egy több évtizedes, ütött-kopott, lapjaira hullott darab, amelynek foltjairól több családi menü ételsorát be lehet azonosítani. Egy antikváriusnak filléreket sem ér, de egy családnak micsoda kincs ez! A megsárgult lapokon ott van több generáció krónikája. És hiába írja számtalan gasztroblogger és tévészakács a drága szakácskönyveik előszavában, hogy arra vágynak, hogy az ő könyvük is erre a sorsra jusson, mind tudjuk, hogy ez sosem lesz így. Már ott bukik a dolog, hogy a család szakácskönyvei törvényszerűen a-tól z-ig tartalmaznak nem csak ételrecepteket, hanem sokszor háztartási tanácsokat is. A receptek nincsenek túlbonyolítva, ezt veszi a kezébe először a kezdő háziasszony, és az idő- és ötlethiányban szenvedő rutinos anyuka is. Ezt lapozzák fel a gyerekek, amikor meglepetés reggelivel készülnek a szülőknek, és ezt szedi elő a nagymama is olykor – bár neki már valószínűleg a fejében van az egész, különben nem lenne olyan rongyos az a kötet. Ezzel szemben az új szakácskönyvek kiváló válogatott recepteket tartalmaznak, rengeteget lehet tanulni belőlük, de már csak az áruk miatt is hímes tojásként bánunk velük, és csak a konyhapult kitüntetett részén helyezzük el. A párunkért kiáltunk, ha lapozni kell, miközben nyakig ragacsosak vagyunk az éppen készülő sütemény tésztájától. Hiába tehát minden igyekezet: elsárgult lapok és foltos oldalak jó, ha száz év múlva jelentkeznek először.

Amikor a piac a főszereplő

Émile Zola: Párizs gyomra

Azt hiszem, kiváló első bejegyzés alapja lesz ez a könyv, hiszen egyszerre irodalom és gasztronómia - a blognak pedig éppen ez volna a célja: beszámolni az irodalomban felbukkanó gasztronómiáról és a gasztronómia irodalmáról. A "szubjektív gasztrokönyvespolc" címke mindent összefoglal, úgyhogy nem is nagyon szeretném ennél jobban definiálni a témát.

Zola vitathatatlanul klasszikus, a Párizs gyomra című regénye pedig a piac, mint jelenség, egyik legillusztrisabb bemutatása. A szomorú a dologban, hogy hiába zarándokolnánk Párizs belvárosába megérezni az illatokat és elvegyülni a fülsiketítő zsivajban, miután képzeletben már megtettük a könyv olvasása közben. Persze elképzelni sem nehéz Zola részletes leírásai után, de a valóság mégiscsak más lenne. Ez azonban a 21. század emberének nem adatik meg, a Les Halles, avagy a 10 épületből álló csarnok ugyanis már lebontásra került Párizs szívében, mindössze egy épületet hagytak meg mutatóban. A döntés kényszerűségből történt, mivel a napi forgalom annyira megbénította a város közlekedését, hogy valamit tenni kellett. Így került az óriás piac egy külvárosi, még hatalmasabb területre, amely valószínűleg szintén külön életet él, de ezt majd egy másik regény, film vagy egyéb alkotás meséli el - talán már létezik is ilyen.