…dehát hol vannak már akkor a tojások?

Zela Inovecka: Vidám főzőiskola

Elképesztő mennyiségű szakácskönyv jelenik meg mostanában, a legkülönbözőbb témákban és minőségben. Nehéz lehet piaci rést találni a nagy dömpingben, és szinte már várható volt, hogy mikor csapnak le a kiadók a gyerekközönségre. A nagyobb könyvesboltokban kitüntetett helyen találjuk a Bereznay Tamás nevével fémjelzett, csodaszépen illusztrált Mesék a konyhából című kötetet, vagy a Nők Lapja Konyhából ismerős Ugrai-Nagy Tünde Manókonyha c. könyvét. Sőt, valamilyen ismeretlen okból Demcsák Zsuzsa is írt gyerekszakácskönyvet Konyha, tündérek címmel. Ha nem tévedek, mindhárom említett kötet nem sokkal karácsony előtt jelent meg… Ó igen, és ne feledjük, hogy Stahl Judit már évek óta gyerekeket dolgoztat főzős műsorában a konyhában, mert ugye amiben aranyos kis kezek ügyetlenkednek, az rossz nem lehet. Szerintem csak idő kérdése, és ő is könyvre váltja a recepteket. Ám valóban nem olyan új találmány ez: nekem is volt gyerekszakácskönyvem, méghozzá Disney: Donald kacsa szakácskönyve – amint megtalálom, erről is referálok, mert nagyon szerettem. Amiről viszont most szó lesz, még ennél is régebbi: a zsebkönyv méretű Vidám főzőiskola ugyanis 1965-ben jelent meg magyarul, és a legaranyosabb szakácskönyv, amivel eddig találkoztam.

Az ismeretlen társszerző esete Horváth Ilonával

Horváth Ilona: Szakácskönyv

Minden családban kell, hogy legyen egy családi szakácskönyv, ez tulajdonképpen közhely. A legjobb, ha ez a kötet egy több évtizedes, ütött-kopott, lapjaira hullott darab, amelynek foltjairól több családi menü ételsorát be lehet azonosítani. Egy antikváriusnak filléreket sem ér, de egy családnak micsoda kincs ez! A megsárgult lapokon ott van több generáció krónikája. És hiába írja számtalan gasztroblogger és tévészakács a drága szakácskönyveik előszavában, hogy arra vágynak, hogy az ő könyvük is erre a sorsra jusson, mind tudjuk, hogy ez sosem lesz így. Már ott bukik a dolog, hogy a család szakácskönyvei törvényszerűen a-tól z-ig tartalmaznak nem csak ételrecepteket, hanem sokszor háztartási tanácsokat is. A receptek nincsenek túlbonyolítva, ezt veszi a kezébe először a kezdő háziasszony, és az idő- és ötlethiányban szenvedő rutinos anyuka is. Ezt lapozzák fel a gyerekek, amikor meglepetés reggelivel készülnek a szülőknek, és ezt szedi elő a nagymama is olykor – bár neki már valószínűleg a fejében van az egész, különben nem lenne olyan rongyos az a kötet. Ezzel szemben az új szakácskönyvek kiváló válogatott recepteket tartalmaznak, rengeteget lehet tanulni belőlük, de már csak az áruk miatt is hímes tojásként bánunk velük, és csak a konyhapult kitüntetett részén helyezzük el. A párunkért kiáltunk, ha lapozni kell, miközben nyakig ragacsosak vagyunk az éppen készülő sütemény tésztájától. Hiába tehát minden igyekezet: elsárgult lapok és foltos oldalak jó, ha száz év múlva jelentkeznek először.