2 év Hévíz

Hévíz művészeti folyóirat
2016/1 szám

Nagyjából két éve járunk a Hévíz művészeti folyóirat bemutatóira, és nem is értem, hogyan nem meséltem róla eddig. Irodalmi esemény ez, a gasztronómiával oly egyszerű és természetes módon megtámogatva, hogy talán nincs is erről mit elmélkedni. Olyan magától értetődően jó dolog, annyira nem terhelt semmiféle mesterkéltséggel, hogy az ember igazán otthonosan érzi magát az első perctől kezdve.

A trükk mindössze annyi, hogy minden a bemutatón megvásárolt lapszám mellé vacsora jegy jár, a beszélgetés után egy tál friss, forró étel. A recept általában visszautal a lap aktuális fő témájára, ízlelhető illusztráció, receptnyi melléklet. Ettünk eddig Hrabalhoz cseh barna sörös gulyást borjúlábszárból, a Rolling Stones-hoz nyelvpörköltet, a háborús számhoz légópincepörköltet, Bródy Sándorhoz Bródy tyúkocskáját leányzó módon, Zrínyihez ludas-kacsás kását, és így tovább. Mind mind finom volt. 

A szakács legtöbbször Cserna-Szabó András, segítői változóak, főként Darida Benedek és Szálinger Balázs, olykor mások is. Bevallom, első alkalommal nem csak azért mentünk, mert Hrabal volt a címlapon, hanem mert láttuk, hogy ott lesz "a Cserna-Szabó". Akkor már nyakig voltam a gasztrokönyvek gyűjtésében, a Cserna-Szabó kötetek is szaporodtak, tehát érdekelt bármilyen esemény, ahol felbukkant. Hosszú évek múlva majd, ha az egyetemeken már lesz gasztronómia tanszék (muszáj, hogy előbb-utóbb legyen!), biztos vagyok benne, hogy a Fehér Bélával közösen írt Ede a levesben írásait fordulópontnak tekintik majd a gasztroirodalomban. Az ott kikutatott és leírt igazságokkal azóta a legkülönbözőbb csatornákon találkozom újra és újra, és öröm látni, ahogyan a könyv elérte a célját, és olyan ősinek hitt igazságokat ingat meg, mint a paprika őshonossága a magyar gasztronómiában.

Ebben volt a Hévíz vacsora
decemberben

No de térjünk vissza a Hévízre. Aki nem ismerné, ez egy kéthavonta megjelenő irodalmi folyóirat, amelyet Hévíz városa támogat, december közepe óta a város értéktárának is része, tehát büszkék és vigyáznak rá. A két főszerkesztő Cserna-Szabó András és Szálinger Balázs már négy éve, a folyóiratban pedig a versek, novellák, irodalmi szövegek és interjúk mellet gasztro- és helytörténeti írást is találunk mindig. Az írások változatosak, a lap körül mozgó társaság nyitott és folyton bővülő, változó. A 2012 és 2014 között megjelent szövegekből antológiát adott ki a Magvető Kiadó, amiben közel 90 szerző szerepel, tehát tényleg nem valami zárt irodalmi közösségről van szó. És ebben a végtelenül egyszerű szemléletben, a nyitottságban rejlik a Hévíz nagysága. Gyere, hallgass meg minket, elmeséljük, mit csináltunk. Légy a vendégünk, megkínálunk az írásainkkal. Nem csak a szavakat nyújtjuk; ha már itt vagy, egyél néhány falatot is. Jut bőven Neked is, nekünk is. Nem cserekereskedelem ez, nem olvasókat vesznek vacsorával. Egyszerű vendéglátás, ahogy otthon is tennéd, ha betoppan valaki. 

Az egész lapot el szoktam olvasni, de nyilván a Hajószakács rovat gasztro-esszéit várom a legjobban, ritka az ilyen szöveg, le kell csapni minden újdonságra. A Hévíz nélkül nem tudnám, hogy mi az a Puszta koktél (barackpálinka, pécsi gyomorkeserű és száraz tokaji szamorodni - legelső fogyasztója maga a walesi herceg), és azt sem, hogy a brassói aprópecsenyének az égvilágon semmi köze nincs Brassóhoz, sokkal inkább Papp Endre vendéglőshöz és 1071 db sertésfarok megmentéséhez. Nem lenne annyira ismerős Szécsi Noémi és Fehér Béla nem rég megjelent könyve, a Hamisgulyás, amely a hadi gasztronómiáról szól és a Hévízben olvastam a témáról először. Fehér Bélától tudom, hogy halászlevek terén káosz uralkodik hazánkban, hogy a tócsni is csak egy kásaféle, hogy a hungarikumnak tekintett, paprikával készült magyar kolbász nem is olyan régi, helyette azonban volt vagy száz másik fajta, amire már senki nem emlékszik. Szó esik a gasztronómia hírességeiről, mint a legendává fakult Gundel Károlyról, aki ennél sokkal többet érdemelne, Dumas-ról, aki Magyarországon is járt és nemzeti szín ruhába öltözött jókedvében, a bécsiek megrökönyödésére, megismerkedhetünk a Micimackót latinra fordító Lénárd Sándorral, aki római szakácskönyvet írt a recepteket körbebástyázva történetekkel és eszmefuttatásokkal, és megtudhatjuk az ivásban rutinos Bukowski trükkjeit másnaposság ellen. Birkapörkölt, disznóölés, a pacal és a balkán viszonya, az újra felfedezett szőlőfaj, a pintes, és a megfejthetetlen debreceni étel, a kálomista mennyország is sorra kerül a legkülönfélébb megközelítésben: néha néprajz, néha nosztalgia, néha irodalmi kutatás, máskor filozófia és antropológia segít a végére járni vagy új kérdéseket felvetni bármiről, aminek a gyomorhoz köze lehet.

Hát ilyen a Hévíz. Így 2 év után már rég nem azért járok a bemutatókra, mert Cserna-Szabó Andrásnak köze van hozzá - miközben változatlanul szeretem az írásait. Azért megyek mindig (és azért veszek rá mindenkit, akit csak lehet), mert a legjobb hangulatú irodalmi esemény, amit ismerek. Ez idő alatt kiforrotta magát valami olyan egységes, megbízható visszatérő programmá, amit már jó előre beírok a naptárba, hogy még véletlenül se szervezzek rá semmit. Mindegy, mi lesz, rossz nem lehet.

Tehát, kedves olvasó, utazz el Hévízre, s biztos nem maradsz szíves fogadtatás nélkül. Mert a vendég ott van otthon, ahol szívesen látják. Az élet egyszerű. Az irodalom jó. Vegyétek, egyétek mindkettőt.

A Hévíz folyóirat lapszámai letölthetőek Hévíz város önkormányzatának honlapjáról ITT.

A Hajószakács rovat írásai 2012-től, a megjelenés sorrendjében:

• Fehér Béla: „Mi együgyű annak készítése!”
  (amit a balatoni halászléről biztosan tudunk) (2012/1)
• Fehér Béla: „Rizzsel elegy disznótetem vagdalvány”
  (a töltött káposztáról és a töltikéről) (2012/2)
• Cserna-Szabó András: „Az illata valóban képes az embert a hitvallásában megingatni”
  (a kálomista mennyországról) (2012/3)
• Kinizsi Giusz Zoltán: „Jó bojárok és derék polgárok, Isten hozta Méltóságaitokat!”
  (A bukaresti Sörös Szekér regényes története) (2012/4)
• Fehér Béla: A magyar kolbász lassú elmúlása (2012/5-6)
• Darida Benedek: A kígyó szárnya
  (esszé Charles Bukowskiról) (2012/5-6)
• Fehér Béla: Egy tál dödölle
  (kásafélék a magyarság táplálkozásában) (2013/3)
• Szederkényi Olga: Malacpörkölt, jó pezsgővel bőven locsolva
  (Dumas Konyhaszótára és ínyes pesti utazása) (2013/5)
• Fehér Béla: Világhírű vendéglő a Városligetben
  (Gundel Károly 130) (2013/6)
• Darida Benedek: Főzőórák idősebbeknek és haladóknak
  (Hrabal 100) (2014/1)
• Cserna-Szabó András: Bécsi töltött káposzta Rolling Stones módra (2014/2)
• Szécsi Noémi: Kun Béla a zserbókkal tovaszáll
  – Háborús konyha (1914–1919) (2014/3)
• Fehér Béla: Kőre leppencs
  (Tésztafélék a régi magyar konyhán) (2014/4-5)
• Ambrus Lajos: A Pintes
  (fejezet a Mikrokozmosz sorozatból) (2014/4-5)
• Darida Benedek: Tök tejjel és tehénbél (2014/6)
• Krasztev Péter: Balkáni bendő, avagy identitás és pacal Keleten (2015/1)
• Darida Benedek: A filosz és a serpenyő találkozása az Örök Városban
  (Lénárd Sándor és A római konyha) (2015/2)
• Vágvölgyi B. András: La Argentina Shô (2015/3)
• Balogh Ádám: Birkapörkölt (2015/4-5)
• Bödőcs Tibor: Aléb Savmah: A szalonnáról (2015/4-5)
• Váncsa István: Nagy, barna kaszrojok (2015/6)